ATAO2- Hazaérkezés a kapcsolataimba
7 alkalmas páros gyakorlatokból álló szomatikus önismereti folyamat, ahol a kapcsolódásaink minőségét gyógyítjuk, hogy megélhessük a biztonságos, kölcsönös, együttérző, őszinte, mély, játékos, melegszívű, támogató kapcsolatok élményét az életben, és mi és a tásunk is kivirágozhassunk ebben a kapcsolatban.
Ajánlom ezt az utazást ha
Magányos vagy akár egyedül, akár társas magányban
Trauma ért, felnőttként, vagy gyermekkorodban, és ez érinti a szüleiddel való viszonyt, és ennek hordozod a következményeit, és úgy érzed a következmények most is nyomasztanak… ha néha azon kapod magad, hogy kapcsolataidban előjönnek a gyermekkori érzések, és felnőttként is néha gyermeki reakciókkal reagálsz helyzetekre.
Előfordul, hogy szorongsz, aggódsz kapcsolatokban, és így már nagyon elfárasztó élni. Ez megnehezíti a kapcsolódásaidat, sokszor úgy érzed, hogy legszivesebben egyedül lennél és tehetetlennek érzed magad.
ha valamiért nem találod a párodat, pedig nagyon szeretnéd megtalálni, de valahogy sosem stimmelnek a dolgok
ha megtaláltad a párod, de feltűnt, hogy a kapcsolataidban újra-és újra ugyanaz a nem túl kellemes történet ismétlődik. Szeretnél változtatni, de nem tudod hogyan.
Ha időről időre előfordul, hogy triggerel egy ember, és ilyenkor túláradóak az érzelmeid, elborítanak és nyomasztó vitákba keveredsz, vagy legszivesebben elmenekülnél a helyzetből, vagy megdermedsz, és nem tudsz megszólalni egy-egy ilyen helyzetben.
ha szeretnél tudni húzni egészéges, határozott, mégis szeretetteljes határokat
ha félsz teljesen megmutatni magad, az érzelmeidet egy kapcsolatban, félsz mélyre engedni a másikat
Jársz már egy ideje terápiára, és már mindent értesz, de mégsem vagy jobban, ezért szivesen kipróbálnál egy szomatikus módszert, ami direkt módon hat az idegrendszeredre?
Sikeres vagy az életedben, de nehezen kapcsolódsz az érzéseidhez, a kapcsolataidban nem találod azt, amire vágysz, és szeretnél a fejedből kicsit a testedbe és a szívedbe is megérkezni, és jobban kapcsolódni az érzelmeidhez, és így a szeretteidhez is?
Vagy épp az ellentettje: nagyon el tudnak ragadni az érzelmek, és olyankor kő kövön nem marad, és szeretnéd megtanulni szabályozni az idegrendszeredet, hogy ne járulj hozzá aktívan olyan helyzetekhez, amiket utólag te magad is bánsz?
Szeretnél megszabadulni a régi működési mintáidtól, szeretnéd új fejezetet nyitni az életedben, de úgy érzed, hogy el vagy akadva, és nem tudod hogyan kezdj neki?
Segítő szakmában dolgozol, és szívesen kipróbálnál egy tradícionális alapokon nyugvó, mégis tudományosan is alátámasztott módszert a saját önismereti utadon? Szeretnél elmélyedni az szomatikus önismeret világának izgalmas mélységeibe? Jól esne neked is olyan biztonságos megtartó folyamat, ahol figyelhetsz kicsit önmagadra, és végre nem te adsz, hanem te kapsz figyelmet és támogató jelenlétet?
Épp transzformációban van az életed? Épp elvesztetted a szerettedet, társadat, esetleg épp életteret, életódot vagy munkahelyet váltanál, és ennek az átmeneti időszaknak a bizonytalansága felőröl? A régi életbe már nem tudsz visszamenni, de még nem látod, hogy hogyan lesz olyan az új életed, amit élni igazán érdemes? Megérint a veszteség élménye, és szeretnél helyet, teret és időt, ahol lehetőséged van megengedni azokat az érzéseket, amik ebben az elengedési és átalakulási folyamatban természetesen megjelennek benned, hogy aztán újult erővel, tudj belevágni életed történetének következő fejezetébe, amit szeretnél egyre tudatosabban írni, hogy olyan életet élhess, amit élni számodra öröm?
Szeretnél játékosabb, inspiráltabb, szabadabb, önazonosabb életet élni úgy, ahogy neked jó?
Szeretnél simán csak kikapcsolni, és befele figyelni, tapasztalni, utazni, játszani, tanulni , tágítani a valóság spektrumát?
A TESTEM az OTTHONOM 2 ®
szomatikus önismereti utazás A Kapcsolataim világába
„Ami kapcsolódásban sérült, az csak kapcsolódásban gyógyulhat.”
Napjainkban a társadalomban a magányosság az egyik legsúlyosabb „járvány”.
Milliós városokban, a metróban hömpölygő tömegektől 200 méterre gubbasztunk jóllakottan, kis lakások kényelmes kanapéján, egyedül, az Instagramot pörgetve, szomorú, magányos tehetetlenségben pácolódva. Az életet inkább nézzük, mint részt veszünk benne.
Hogyan lettünk ilyen magányosak?
Szerintem egyik oldalról biztos, hogy közrejátszik, hogy a társadalmi, szociális és technológiai vívmányoknak köszönhetően már nem szükséges kapcsolatokat ápolnunk ahhoz, hogy életben maradjunk.
A másik oldalról szerintem nehézséggel jár, hogy az emberi kapcsolatok érzelmekkel járnak, és nincsenek egészséges eszközeink a saját vagy mások érzelmi folyamatainak kísérésére. Minél mélyebb és őszintébb egy kapcsolat, annál erősebb érzelmekkel jár – és ez a jó hír és a rossz is. Amikor szerelmesek vagyunk, imádjuk; amikor csalódtunk, kibírhatatlanul fáj.
Én azt látom, hogy az emberiség elracionálisodott, és gyakran az érzelmekre kellemetlenségként tekint, ezért nincsenek egészséges megküzdési mechanizmusaink érzelmileg intenzív kapcsolati helyzetekre. Leggyakrabban sem a szüleinktől, sem a közeli hozzátartozóinktól, barátainktól nem láttunk egészséges mintát, és jobb híján, mint vak vezet világtalant, próbálunk rájönni, hogyan lehetnénk jól kapcsolatokban.
Párkapcsolati nehézségekről
Van, akit egyáltalán nem foglalkoztatnak az emberi kapcsolatok, nem jár ez a fejében, más áll az élete középpontjában, nincs ösztönös, természetes igénye kapcsolatokra.
Van, aki vágyik társra, de sehogy sem találja.
Amikor egyedül vagyunk, társról álmodunk, hogy legyen kivel megosztanunk az élet finom örömeit, és támogassuk egymást a nehéz pillanatokban. A felcsillanó tekintetre vágyunk, aki már távolról attól boldog, hogy meglát engem, és arra az egész testemet elöntő, felvillanyozó, életteli érzésre, amikor alig várom, hogy találkozzunk.
Van, aki vágyik, de sosem mer tenni érte: fél az elutasítástól.
Van, aki úgy dönt, hogy felvállalja a visszautasítás lehetőségét. Akár évekig tartó Tinder/randi/Tinder/randi érzelmi hullámvasúton próbálkozunk újra és újra megtalálni azt a partnert, aki mellett biztonságban önmagam lehetek; aki azért szeret, ami vagyok, és nem azért, amit teljesítek; aki lehetnék, vagy akinek képzel. Csalódásokkal tűzdelve edződünk ebben az érzelmi konditeremben, ahol kinyitom a szívem valakinek, megkedvelem, majd fáj, hogy véget ér; dühös vagyok, szomorú, majd kiüresedett; kipihenem, és újra kinyílok, és megint megbízom valakiben. Ez a nyílás–csalódás–zárás–nyílás–csalódás–zárás tánc rendkívül kimerítő… és gyakran akár érzelmi kiégéshez vezet, ahol már nem éri meg még egy csalódás fájdalma.
Sokan feladják, és elfogadják az egyedüllétet, vagy úgy döntenek, hogy nekik nincs szükségük kapcsolatra. Jobb boldognak lenni egyedül, mint kapcsolati nehézségekkel küzdeni: egy másik kiszámíthatatlan tényezővel.
Van, hogy hosszú idő után rátalálunk az „igazira”, aki „életünk párja”, és ahogy elköteleződünk, és elmúlik a „nászutas időszak”, olyan gyötrelmes, méltatlan helyzetekben, vitákban találjuk magunkat, hogy az már elviselhetetlen.
Van, hogy egy kapcsolat olyan komplikált és érzelmileg megterhelő, hogy azt gondoljuk: „Jobban voltam egyedül…” – és ha szakítunk, kezdődik elölről ugyanez a ciklus.
…és van, hogy ezen a ponton kitart egymás mellett két ember, és a kapcsolat gyógyító térré válik, ahol az addig kapcsolatról kapcsolatra hurcolt programok fel tudnak oldódni.
Miért van az, hogy ennyire vágyunk a kapcsolatokra, és aztán, amikor ott a lehetőség, nem tudunk igazán boldogak lenni benne?
Barátságokban és családi kapcsolatokban is hasonló táncot járunk.
Miért olyan nehéz kezdeményezni, hosszú távú, őszinte, életteli, megtartó, melegszívű kapcsolatokat kialakítani és fenntartani, amelyben kivirágozhat az életünk – és a párunk élete is?
A válasz egyszerű. Miközben a felszínen azt mondjuk, kapcsolatra vágyunk, tudat alatt könnyen lehet, hogy olyan automatikus, programszerű üzenetek futnak, amelyek veszélyesnek tartják azt, amire vágyunk. Ezek a programok korlátoznak minket abban, hogy megéljük azt, amire vágyunk.
Azt, hogy hogyan kapcsolódom más emberekhez, elsősorban életünk első pár évében, az első gondozómmal (jellemzően édesanya, édesapa) kialakított kapcsolati mintából tanulom. Az itt tanult megküzdési mechanizmusok öntudatlan programként járják át minden ösztönös reakciómat a társam felé: hogy mit értek a szavak alatt, amiket mond; hogy mit jelentenek nekem azok a gesztusok, amiket tesz; hogy mit feltételezek, mi fog a következő pillanatban következni egy elhangzó mondat után; hogy hogyan reagálok… Ez mind öntudatlanul betáplált program.
Ezekre a programokra vakok vagyunk.
„Ami kapcsolódásban sérült, kapcsolódásban gyógyul.”
A jó hírem, hogy a régi, kapcsolatainkat már nem szolgáló minták nem kell, hogy örökre szóló átkokká váljanak az életünkben.
Igen, a szüleink abszolút felelősek azért, hogy milyen üzeneteket adtak át nekünk önmagunkról és az életről, azonban ez most már a mi életünk. Rajtunk múlik, hogy egy életre áldozatokká válunk, vagy elkezdünk felelősséget vállalni a saját sorsunkért. Felelősséget vállalhatunk kapcsolataink minőségéért azzal, hogy megismerjük magunkat, feltérképezzük az öntudatlan mintáinkat, felismerjük, mikor egy destruktív, automatikus reakciónk átveszi az irányítást, és helyette mást választunk: olyan mintát, gondolatot, cselekedetet, reakciót, ami azt az életet szolgálja, amit élni szeretnénk. Az új választás, ha kitartóan ismételjük, új mintává válik, új automatizmussá, ami láthatatlanul kivirágoztatja kapcsolatainkat.
A Testem az Otthonom 2 egy olyan folyamat, amely biztonságos, ítéletmentes lehetőséget teremt, hogy ráláss, felismerj, feldolgozz régi, automatikus kapcsolati reakciókat, amelyek nem szolgálnak, és elkezdj kialakítani és megtapasztalni új működéseket, amelyek lehetségesek egy emberi kapcsolódásban.
A folyamat elméleti szinten videós tartalomként és inspiráló kérdésekként a kapcsolódás legalapvetőbb elemein vezet végig, hogy megértsd, milyen kapcsolatokra vágysz; hogy tudj ilyen kapcsolatot kezdeményezni, kialakítani, ápolni, fenntartani, illetve méltósággal lezárni olyan kapcsolatokat, amelyekre már nem vágysz.
A folyamat gyakorlati, élő része páros légzésfolyamatokból áll, amelynek a célja, hogy új, élményjellegű tapasztalatokat szerezhess a biztonságos, empatikus, őszinte emberi kapcsolatokhoz szükséges jelenlét csínjáról-bínjáról.
Itt kifejezetten azzal foglalkozunk, hogyan lehet másokat biztonságosan megtartani erős érzelmi folyamatokban, és hogyan tudom megengedni, hogy mások megtartsanak ilyen helyzetben.
A gyakorlati rész célja, hogy biztonságos körülmények között kísérletezhess azzal, milyen új viselkedési mintákat és reakciókat tudsz tanulni, amelyek jobban szolgálják a kiteljesedésedet az életben.
❤︎ Milyen témákat érintünk?
Vajon mi történik velem, mikor találkozok egy másik ember belső világgával?
Hogyan mozdulok el, hogyan változom, hogyan reagálok, mikor az én belő világom összetalálkozik a tiéddel? Most, hogy már van némi tapasztalatom, hogy milyen érzés, a belső világom, most már van lehetőség megfigyelni, hogy mi történik velem, mikor találkozom a te világoddal.
Milyen ismételt struktúrák szerint kapcsolódok? Alá, fölé, mellé rendelődök-e? Milyen öntudatlan programszerű működéseim vannak kapcsolatimban? Szolgálnak-e ezek még, vagy már jobban esne mást választani?
Tudok-e önmagam maradni, vagy elkezdek változtatni a kedvedért, hogy szerethetőbb legyek? Elveszítem-e magamat, hogy alkalmazkodjak hozzád?
Mint tér tartó:
Mit jelent az, hogy megtartom a másikat?
Meg tudom-e engedni, hogy te úgy legyél, ahogy vagy, kényelmesen az én jelenlétemben, bármi is történik benned épp?
Mi történik, ha valamivel túl nehéz nekem együtt lenni, mi történik, ha unalmas?
Hogy tudom meg, hogy mi történik épp benned?
Meg tudok-e bízni abban, hogy képes vagy megoldást találni?
Hogy tudok jelen lenni azzal, ami épp veled történik?
Mikor avatkozom közbe?
Mikor nem avatkozom közbe?
Hogy tudom meg, hogy mire van szükséged?
Mi történik ha megijedek, miközben veled történik valami?
Hogyan tudok visszatérni a középpontomba?
Hogyan tudok teret tartani, hogy te visszatérhess a középpontodba, ha arra vágysz.
Hogyan vagyok jelen különböző erős intenzitású érzelmi folyamatokban?
Tudok-e együtt lenni azzal, hogy néha nem tudom hol a helyem, és a pillanatban kell improvizálni?
Kényelmes vagyok-e azzal, hogy nem-et mondanak, vagy kérnek tőlem valamit?
El tudom-e engedni a saját elképzelésemet, hogy rendelkezésre álljak a pillanat valóságának?
Mint teret kapó:
Meg tudom-e engedni, hogy megtartsanak?
Meg tudom-e engedni azt, hogy valaki lásson, miközben önmagam vagyok?
Mennyire tudom mélyre engedni magam más jelenlétében?
El merem-e engedni a kontrollt, anélkül hogy elveszteném a kontrollt?
Tudok-e kérni, ha szükségem van valamire?
Tudom-e akkor kérni, mikor szükségem van rá?
El tudom-e engedni a tökéletességre törekvésemet, és engedni hogy lássanak természetes valóságomban, és akár más előtt felfedezni új részeimet, amikről nem tudtam?
Merek-e visszautasítani, nem-et mondani anélkül hogy félnék, hogy megbántom a másikat?
Okés-e nekem, ha valaki figyel rám?
Okés-e nekem, ha valaki megérint?
Merem-e az érzelmeim teljes spektrumát kifejezni más jelenlétében?
Milyen érzés nekem kimondani azt, hogy mi történik belül?
Vannak-e hozzá szavaim?
Tényleg elmondhatom, és nem lesz baj?
Megbízhatok-e benned, hogy vigyázol rám?
Az ATAO2-ben ugyanazon a szomatikus önismereti utazáson megyünk végig, amelyet az ATAO1-ben végigjártunk, azonban ezúttal párban, és nem csoportosan. Párokban fogtok egymásnak légzés sessiont adni, és kapni. Egymást fogjátok megtanulni megtartani, és megtanulni megtartva lenni. Ugyanúgy szabad mozgással, szabad hangadással, és biodynamikus légzéssel fogunk tudatalattink mélyebb rétegeibe utazni. Itt már nincs lehetőség meghúzódni a csoport szélén, folyamatos figyelemet, és jelenlétet kapsz.
Ez a folyamat gyakorlati tapasztalati tanulás, mely az életet szimulálja minden szempontból. Szándékom ezzel, hogy ebben a biztonságos térben legyen módunk újradefiniálni, felülírni új tapasztalatokkal azokat a berögződéseinket kapcsolódásaink terén, melyeket esetleg kisgyermekkorunk óta öntudatlanul hordozunk, és melyek szolgáltak minket azokban a helyzetekben, de már inkább korlátoznak a jelen helyzetben.
Megköszönjük ezeknek a részeinknek a szolgálatot, melyet értünk tettek, és megtanulunk szabadon választani azt, ami ahhoz az élethez vezet, amelyben élni nekünk finom, úgy, ahogy mi képzeljük.
Egy ideig lehet azt mondani, hogy más tehet életünk alakulásáról, és egy ponton ideje visszavenni az erőnket, beleállni abba a felelőssége, hogy a magunk ura vagyunk, saját életünk teremtői.
Ez a 7 alkalmas utazás erről szól.
Készen állsz, hogy saját sorsod teremtőjévé válj?
❤︎ TALÁLKOZÓK IDŐPONTJAI
Október 26. 19.45-22.15 Napalatti Közösségi Tér
November 2. 19.45-22.15 Napalatti Közösségi Tér
November 9. 19.45-22.15 Napalatti Közösségi Tér
November 16. 19.45-22.15 Napalatti Közösségi Tér
November 23. 19.45-22.15 Napalatti Közösségi Tér
November 30. 19.45-22.15 Napalatti Közösségi Tér
December 5. 17.55.00-21.15 Lexington Loft (az utolsó alkalom másik helyszínen lesz megtartva)
Az esemény csak teljes egészében látogatható, alkalmakra becsatlakozni nem lehet. Maximum 1 hiányzásra van lehetőség, ami ingyenesen pótolható a következő csoportban. Ha előre nem látott vis major miatt több alkalomnyi hiányzás van, akkor 25000 Forintos felárral pótolható egy következő csoportban. Amennyiben ez az időpont nem alkalmas, de szívesen jönnél a jövőben írj a thecircleofbreath@gmail.com-ra “ATAO2 várólista” jeligével, és írok, amint meglesznek az új időpontok. Előreláthatóan ősszel lesz a következő, illetve nyáron tábor jelleggel.
❤︎ TALÁLKOZÓK HELYSZÍNE
Napalatti Közösségi Tely: 1092, Budapest, Kinizsi u. 37.
Lexington Loft: 1033, Budapest Bogdáni út 1.
❤︎ TALÁLKOZÓK MENETE:
6 db 2 órás élő foglalkozás zárt kiscsoportban, és hetente 30-60 perces online videós anyag a teljes folyamat alatt, amiben fontos infókat adok át az érzelmi önszabályzásról, és a testünk izgalmas világáról. A videó megnézése kötelező, mert ez előkészíti a személyes találkozót.
Az online anyagokról lesz mód digitális formában kérdezni.
A folyamat végén egy 3 órás nagycsoportos ATAO Breathwork foglalkozással zárjuk a folyamatot.
A testem az otthonom 2 egy 7 alkalomból álló szomatikus önismereti utazás. Lélegzetünk, mozdulataink, és hangunk segítségével minden alkalmon más és más eszközökkel kutatjuk, mit jelent jelen lenni a pillanatban, játékosan, kísérletezve, merni sokat érezni, és mégis stabilan élni és kifejezni az igazságunkat a világban, megmutatni azt az értéket, amit mi hozunk ebbe az életbe. Együtt ünnepeljük a szabad önkifejezést.
A folyamat jellemzően ATAO Breathwork folyamatokból áll.
A jelentkezés előfeltétele, hogy minden végigjártad az ATAO1-et.
❤︎ NEM AJÁNLOM EZT A FOLYAMATOT AZOKNAK, AKIK
‣ Szívrendellenességük van
‣ Vérnyomásuk nagyon magas, vagy alacsony és nem szednek rá gyógyszert
‣ Szembetegség/ műtét esetén
‣ Epilepszia esetén
‣ Pszichiátriai kezelésen vettek részt az elmúlt 2 évben
‣ Várandós állapotban
‣ Asztma esetén inhalátort kérlek hozz magaddal
‣ Akik nem szeretnének aktív testmozgásban részt venni
‣ Azoknak, akik igazából nem kíváncsiak önmagukra, és nem szeretnének találkozni az érzéseikkel, gondolataikkal, testérzeteikkel, hangjukkal, nem szeretnék kifejezni a testükkel az érzelmeiket, nem szeretnének játékosak lenni és kíváncsiak.
‣ Azoknak, akik gyakorlatokat szeretnének megtanulni, amit a saját munkájuk során majd vezethetnek. Azt itt vezetett gyakorlatuk mélységük miatt csak megfelelő gyakorlati és képzés után tartható meg biztonságosan, így ha tanulni szeretnél, és nem személyes tapasztalatra vágysz, akkor jelentkezz inkább ATAO Breathwork és szomatikus Coach képzésre. Amennyiben érdekel ez a lehetőség, írj a thecircleofbreath@gmail.com-ra “képzés” jeligével.
A foglalkozás minimum 6, maximum 24 fővel lesz megtartva.
A folyamat csak teljes egészében látogatható, alkalmakra csatlakozni nem lehet, és hiányozni csak 1 alkalommal lehetséges.
A csoport zárt csoport fix tagokkal (kivéve az utolsót, akik egymást kísérik végig ezen a kalandos belső utazáson.
Ha van kérdésed írj bátran, szívesen állok rendelkezésedre.
❤︎ A FOLYAMAT ÉRTÉKE
Earlybird érték
több, mint 1 hónappal kezdés előtt 154.000 forint
Normál érték
A 7 alkalmas folyamat ára 164.000 Ft
Részletfizetés esetén
170.000 forint (earlybird ár nem érvényes ez esetben)
Ismétlőknek
normál ár 131.200 Forint (nincs earlybird ár)
részletfizetéssel 140.000 (nincs earlybird ár)
Regisztrációs díj
a résztvételi díj 20%-a.
Minden csoportba egy 20%-os ösztöndíjas helyet felajánlok egy lelkecskének, aki úgy érzi nagy szüksége van erre a munkára, fontos neki, hogy rész vehessen, de anyagilag nem engedhetné meg magának. Ezt a jelentkezési formon tudod jelezni.
❤︎ JELENTKEZÉS
Ezen a linken tudsz jelentkezni.
20% regisztrációs díj befizetésével.
Lemondás esetén a regisztrációs díj nem jár vissza.
❤︎ KÉRDÉSED VAN?
thecircleofbreath@gmail.com
Várlak nagy szeretettel erre az életreszóló belső utazásra Önmagad fele!
❤️🔥Csillag Katalin Zita